• Életút

    Megfelelő munka a megfelelő embernek

    “A megfelelő embert a megfelelő helyre” Layard . Ritka az, hogy valaki már igen korán, az első pályaválasztás idején, gyermekkorban a számára valóban megfelelő hivatást válassza önmagának. A személyiség éretlensége, kiforratlansága, a hibás szülői nevelés és döntés, a nem kielégítő anyagi helyzet mellett az önismeret hiányossága egyformán előidézhetik azt, hogy nem a számunkra megfelelő szakmát kezdjük el tanulni. A vágyainknak megfelelő továbbtanuláshoz gyakran az is szükséges, hogy a megfelelő iskolai vagy felvételi eredményekkel rendelkezzünk. Egyes esetekben lehetnek olyan elképzeléseink a jövőbeli munkánkra vonatkozóan, amelyeknek gátat szabhatnak bizonyos földrajzi sajátosságok is. Például nagyon elhivatottnak és céltudatosnak kell lennie, annak, aki Magyarországon élve oceanográfus szeretne lenni. Későbbiekben, felnőttkorban már vannak előzetes tapasztalataink,…

  • Önfejlesztés

    Félelem a döntéstől

    Az életünk során folyamatosan döntéshelyzetekkel találkozunk. A jelentéktelen, mindennapi dolgoktól kezdve, a komolyabb, egész életünkre kiható eseményekig egyfolytában mérlegelünk, majd cselekszünk. Egyéntől is függ, hogy ki hogyan kezeli a döntési helyzeteket. A bizonytalan, félelemmel teli emberek jellemzően az egyik nap még így gondolják, másnap már pont az ellenkezőjét. A minap találkoztam egy kedves ismerősömmel, aki évek óta képtelen egyről a kettőre lépni, azért mert folyamatosan meggondolja magát. Szeretne munkahelyet váltani és pályázgat a különböző állásokra, de mire a megvalósulás küszöbére érkezik folyamatosan megtorpedózza az előző döntéseit. Szép lassan, módszeresen lebeszéli magát azokról a munkahelyekről, ahová jelentkezett, közben pedig szenved a jelenlegi helyzetében. Mindig van valami érve: mégsem neki való a…

Az oldal cookie-kat ("sütiket") használ. Az oldal használatával elfogadja a cookie-k használatát. Bővebb információ

A cookie-k olyan szövegfájlok, amelyeket a webhely helyez el az ön számítógépén a jobb felhasználói élmény, a webhely működésének hatékonyabbá tételének érdekében. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Az oldal további használatával, illetve az "Elfogadom" gomb feliratra való kattintással ön elfogadja a sütik használatát.

Bezárom